2014. június 29., vasárnap

14.rész



Én is hugi!-mondta Harry
Amúgy tudod hogy mi bánt még engem?
Nem mi??
Az hogy Louval már lassan 6 éve járunk és még mindig nem mutatott be a családjának!Igaz már sokat olvastam a családjáról de az még sem ugyanaz minthogyha élőben találkoztam volna velük!
Jajj ezzel te ne foglalkozz mert majd el jön annak is az ideje!De ha akarod akkor én elviszlek a családomhoz csak be kell mennünk a lakásba!
Bolond!-löktem meg a vállát
Na hát szép én csak kedveskedni akarok te meg itt le bolondozol engem!-majd elfordult én pedig voltam olyan kedves és bele löktem a medencébe és utána be akart engem is húzni de eszébe jutott hogy el van törve a lábam!
Hahh most majd addig nem tudsz bántani ameddig be van kötve a lábam!
Hát sajnos nem is foglak tudni bántani ugyanis holnap megint indul a turnénk! *majd Hazza elkezdett kimászni a medencéből és engem pedig egyből elfogott a sírógörcs hogy megint hat 6 hónapra elmennek és így felhúztam a lábaimat és a kezemmel átkulcsoltam a térdeimet majd bele hajtottam az ölembe a fejemet és úgy sírtam tovább és mivel Hazza bement hogy megszáradjon ezért Liam ült le mellém és átkarolta a vállamat*
Naa Zsófi hova tünt az a parancsolgatós éned?Ez nekem nem tetszik ez nem te vagy hanem valaki megszállta a testedet! *na erre a kijelentésre már nem a szomorúságtól sírtam hanem a röhögéstől*
Na ez jó vicc volt!Köszi Liam te mindig tudod hogy hogy vidítsd fel az embert! *majd felálltunk és én pedig megöleltem és be bicegtem ugyanis bent hagytam a mankókat és egyenesen fel mentem a szobámba ahol Lou már édesen szunyókált így én pedig nyugodtan mentem és lefürödtem de amikor ki mentem a fürdőöl akkor azt láttam hogy Lou ébren van és éppen twitterezik így én is felvettem a laptopomat és felmentem twittere majd ezt írtam ki:
@Louis_Tomlinson: Jó újra veled lenni kár hogy holnap újra elmész turnéra!Holnaptól megint meg indul a 6 hónapból a vissza számlálás!!!Nagyon szeretlek kicsim <3!
majd egyből jött a válasz:
@Sophia_Hercegnő:Igen én is élveztem hogy újra velem vagy és igen tudom hogy hosszú idő de tudod hogy hamar eltelik!Én is nagyon szeretlek Hercegnőm <3
Erre én csak ránéztem és jó hosszan megcsókoltam és utána kikapcsoltam a gépemet és oda bújtam Louhoz és úgy néztem hogy mit csinál twitteren majd egyszer csak megláttam egy elég durva hozzászólást a posztomhoz:
@Sophia_Hercegnő:Figyelj te nem tudom hogy milyen jogon írogatsz ki ilyen dolgokat hogy sajnos elkezdődik a turné!Nem hogy örülnél neki hogy végre úgy csalhatod meg Louist ahogy akarod!Nem vagy te hozzá való!Csak ki használod és csak a pénz miatt vagy vele
Ahogy olvastam ezeket a sorokat egyre jobban folytak a könnyeim és a végére már patakokban folyt és mivel Lou vissza akart neki írni ezért megfogta és lefényképezett ahogy sírok és ezt nem annak a személynek írta ki hanem minden rajongónak ezzel a szöveggel:
Tessék Directionerek!Nem tudom hogy mit akartok azzal elérni hogy folyton a Hercegnőmet bántjátok mert ő ezeken csak sír és már alig látni őt mosolyogni inkább már csak sír amitől meg én is és a fiúk is ki vannak készülve ugyanis nem szeretjük őt így látni!És igen ki írhatja azt is hogy kár hogy kezdődik a turné mivel csak 2 napot voltunk itthon és utána megint 6 hónapig nem lát minket és mi se őt!De tudjátok mit itt van a bizonyíték hogy sír!Ja és ne sír hercegnőm mert itt vagyunk mi neked és szeretünk @Sophia_Hercegnő!És tudom hogy sokan nem kedvelitek Sophi-át de akkor sem kéne ilyeneket írogatni neki!És most meg szeretnék kérni minden kedves rajongót hogy csak kulturáltan írogassatok!Tudjátok előbb gondolkozz mielőtt bármit is írnátok!Előre is köszi!
Majd miután elküldte a kiírás azután magához ölelt és nem telt bele egy perc de a fiúk mind egyszerre ugrottak  rám mire én felordítottam a fájdalomtól ugyanis pont a törött lábamra estek rá amitől így most még hat hétig rajtam lesz a gipsz plusz emiatt most lehetek egész nap az ágyban mert majd nem állhatok rá!Remek*
Kössz fiúk!Most még több ideig lehet rajtam ez a kikúrt gipsz plusza még most majd azt sem  tudom hogy hogy fogom elintézni a dolgaimat ugyanis lábra állni nem tudok pedig orvoshoz is el kéne mennem mert meg kell röntgeneztetni a lábamat hogy mennyire lett nagyobb a baj! *majd hirtelen Hazza felkapott és egyenesen a többiekkel a kocsihoz futottak majd be vittek a kórházba ahol az orvos meg röntgentegeztette a lábam és mint gondoltam szilánkosra tört a csontom amit egy elég drága műtétkeretében újra rendbe hozható vagy eltávolítják a bokámat és ezért zokogva mentem ki az orvosiból és a fiúk rémülten néztek engem*
Héé hugi mi a baj?-jött oda Harry és szorosan magához húzott
Ne....nem fog rendbe jönni a lábam!-szipogtam majd még jobban csak sírtam
De mi az hogy nem fog rendbe jönni?Nincsen rá megoldás?
De két megoldás van!Van az első ami azt takarja magában hogy elvégeznek egy műtétek vagy eltávolítják a boka részt!
De hát akkor miért nem kérted a műtétet?
Azért Harry mert nekem nincs arra a műtétre pénzem!A sima műtétnek a 3x-ba kerül és én nekem pedig erre nincsen keretem!Ezért nem tudom vállalni a műtétet!
Hát az tényleg sok!De majd én kifizetem neked!
MI??Te hülye vagy??Tudod mennyi pénz az?És ha ide is adnád nem fogadnám el!
Nem nem vagyok hülye!Igen tudom mennyi!És de elfogadnád mert nem tudnál róla hogy én mikor fizetem be!Mert akkor is befizetem neked mert ennyivel alapból tartozok neked!
De Harry!Az a te pénzed azért te dolgoztál meg keményen de hidd el én is elmennék dolgozni de nem megy mert mindig történik valami!És miért tartoznál te nekem??
De figyelj-fogta az arcomat a 2 keze közé-igen ez az én pénzem de én erre akarom költeni ugyanis most is kapunk majd  egy csomó pénzt  szóval ne izguljál mert nekem ez meg se kottyan!És hogy mivel tartozok neked?Azzal hogy te mindig elviselsz engem amikor valami nagy baj van meg például azt is eltűrted amikor megütöttelek aminek még mindig látszik a nyoma meg mindig elintézel mindent amit kell meg hogy kitakarítasz utánunk amit nekünk kéne meg csinálnunk hogy minden kritikát elviselsz amit a mi rajongóink írnak neked bár néha igaz hogy rosszul esik de nem mindig mutatod ki,hogy amikor össze veszünk a fiúkkal akkor te nem hagysz minket faképnél meg még tudnám sorolni de értelmetlen lenne!Most már érted hogy miért tartozok neked? *majd mire befejezte addigra én nekem már patakokban folyat a könnyeim annyira meghatott a mondandója*
Köszönöm Harry igaz testvér vagy!De  biztos vagy abban hogy ezt a sok pénzt rám akarod költeni?Mert sokkal értelmesebb dolgokra is tudnád költeni!
Nálad értelmesebb dolog a világon nincsen! *erre nem válaszoltam semmit csak átöleltem az összes fiút akik eddig csak csöndben hallgattak minket majd elővettem egy lapot a táskámból és egy grafitot és leültem egy székre majd ki engedtem  hajam hogy a fiúk ne lássák hogy mit rajzolok majd egy óra múlva kész voltam az 5 rajzzal amiket a fiúknak csináltam és mindegyik rajzon az volt lerajzolva ami számomra a legkedvesebb emlékem volt velük és végül ezeket rajzoltam:
Harry: amikor tovább jutott az X-faktorban
Louis: amikor először csókolt meg
Niall: amikor először találkoztunk és egyből elkezdett csikizni
Zayn: amikor először beszéltünk egymáshoz a medencénél azon a partyn amit arra szerveztünk hogy megalakult az 1D
Liam: az amikor hátulról átölelt a szülinapomon és vigyorog én pedig egy béke jeles pózban voltam
és amikor oda mentem a fiúkhoz oda adtam a képeket és ők pedig nagyon meghatódtak de legfőképpen Hazz és Lou akik egyből a nyakamba borultak amitől kicsit meg imbolyogtam de nem borultam el hála Niallnak aki hátulról megtámasztott majd az orvos jött ki és be hívott engem hogy megbeszéljük a műtét időpontját ugyanis amíg én rajzoltam és végül abban állapodtunk meg hogy holnap lesz a műtétem és miután kimentem megláttam ahogy Harry vigyorogva áll előttem én pedig egyből a nyakába vettettem magamat*
Na jó Hazz te ugye az én számlámat le nulláztad és nem az egészt te fizetted?
Hát sajnos ezt nem tudom mondani!
Mi??Akkor most átutalom ami a számlámon van *majd elő vettem a telómat de Hazza egyből kivette a kezemből és így szólt:*
Hugi meg ne merd csinálni mert nem lesz akkor mobilod!Tudod hogy nekem még van félre téve egy csomó szóval nem szólhatsz egy szót sem meg már amúgy is azt a pénz tedd el valami másra!
De Hazza!Nekem ez nagyon kellemetlen ugyanis ekkora összege soha nem engedném hogy ki fizessenek!
Pedig most megengedted! *húzta gonosz mosolyra a száját*
Na de vicces!Ja és köszönöm Harry *majd szorosan magamhoz húztam és elsírtam magamat*
Naa miért sírsz??És ezen nincs mit köszönni! *én pedig nem válaszoltam csak arra figyeltem fel hogy két orvos egyre jobban húz el a fiúktól és én pedig vissza bicegtem és elköszöntem tőlük majd még ide adták a laptopomat hogyha kész a műtét azonnal híjam őket skypon és én csak bólintottam majd vissza mentem az orvosokhoz akik bevezettek a műtőbe majd egy 3 órás műtét után még másfél órán keresztül altatásban voltam majd miután magamhoz tértem azután egy 10 perc múlva hívtam a fiúkat akik a második csöngetésre fogadták a videóhívásomat és vagy 3 órán keresztül beszéltünk csak mivel utána már dolguk volt ezért én pedig elaludtam
~5 hónap múlva~
A műtét remekül sikerült ugyanis újra úgy tudok járni mint ami előtt elkezdtem rongálni a bokámat.És ma jönnek haza a fiúk szóval most mindenki nagyon Happy és azt hittem hogy ez így is marad!Mekkora naiv voltam!De mindent sorjában!Ugye amikor ki szálltak a kocsiból szokás szerint a nyakukba ugrottam aztán bementünk a fiúk ettek és utána Lou felkapott és bele dobott a medencébe de ezt most kivételesen nem tartottam poénosnak így én pedig elkezdtem kiabálni aztán nagyon csúnyán össze vesztünk Lou-val amit inkább nem részleteznék majd a fiúk is bekapcsolódtak a veszekedésbe és Niall védett csak engem és a többiek mind ellenem fordultak én pedig kiszaladtam az utcára és elmentem a titkos búvo helyemre amit senki sem tud hogy hol van és úgy 10 óra múlva mentem haza teljesen átfagyva de azt is csak azért mert a rendőrök rám találtak és rögtön haza vittek ugyanis a fiúk elmentek a rendőrségre én persze teljesen kisírt szemekkel mentem be a lakásba és utána felfutottam a szobámba és utána 1 hétig nem jöttem ki így nem is ettem csak egyszer mentem le és hoztam fel 7 db 2 literes ásványvizet és én ezzel el voltam de mivel már nagyon éhes voltam ezért le mentem de persze arra nem számítottam hogy a fiúk lent lesznek de már nem tudtam vissza fordulni így mintha minden rendben lenne adtam egy puszit Niallnak és csak azért neki mivel ő állt egyedül mellém a többiek pedig fura arccal néztek engem és ez ment vagy 10 percen keresztül majd végül Niall törte meg a csendet*
Srácok most ezt ugye nem mondjátok komolyan hogy ezt akarjátok csinálni?
Hát nekem mind1 hogy a fiúk meddig durciznak én nem fogok kedvezni mert erről nem én tehetek!
*Majd erre a kijelentésemre megint egy óriási vita alakult ki aminek Paul vetett véget de mivel nem tudta ezért be hívta a testőröket akik szét választottak bennünket de ami után elengedtek azután Harry Liam és Zayn nekem jöttek és kaptam egy jó nagy pofont (harry jóvoltából) és egy jó nagy lökést (ezt pedig Zayntól) Liam pedig végül nem csinált semmit hanem segített felállni és en pedig megköszöntem és felrohantam a szobámba majd átöltöztem és bele dobáltam egy táskámba a tisztálkodó szereimet a sminkjeimet és lerohantam a lépcsőn magamhoz vettem e kocsikulcsomat a mobilomat és a pénztárcámat és egyenesen be rohantam a garázsba és elindultam Holmes Chapel-be anyáékhoz!
~2 hónap múlva~
Ideje kapcsolatba lépnem a fiúkkal!Pont ma lesz egy koncertjük itt Holmes Chapelben  így persze lefoglaltam az egyetlen VIP jegyet és elkezdtem készülődni és a koncert közepén a fiúk leálltak egy percre a zenéléssel és így szóltak egyszerre:Zsófi tudjuk hogy itt vagy de nem találunk!Szóval most megkérnénk a rajongókat hogy segítsenek megtalálni őt!Aki megtalálja az egy egészen különleges jutalomban részesül!Szóval aki megtalálta azt kérem hogy vele együtt jöjjön fel a színpadra!-fejezték be a fiúk és nem telt bele egy perc egy rajongó kézen ragadt és a színpad felé húzott majd a fiúk is elcsodálkoztak hogy ilyen hamar megtaláltak engem és így szólt Lou:*
Nos mivel megtaláltad Zsófit ezért jutalomba részesülsz! *majd átadtak neki egy VIP jegyet a következő koncertjükre és mindannyian megölelték és kapott mindenkitől majd felém fordultak gonosz vigyorral és a hátuk mögül előhúztak egy nagy tortát és egyből tudtam hogy mi következik ami nem más mint a kajacsata!És hogy mennyire igazam lett!Majd a koncert végére olyan tortás lettem hogy mindenhol volt torta maradvány!A dedikálás után Lou rögtön oda jött hozzám és felkapott és megpörgetett utána megcsókolt majd oda jöttek a többiek is és tartottunk egy csoportos ölelést majd megtörtem a csendet*
Fiúk annyira sajnálom hogy csak így leléptem de nem tudtam hova rakni a gondolataimat ezzel a dologgal kapcsolatban és kellet egy hosszabb idő hogy át tudjam gondolni a dolgokat!Szóval tényleg sajnálom!*néztem a fiúkra*
Jajj te bolond!Tudod hogy soha nem tudnánk rád haragudni!És igazából pont hogy nekünk kéne bocsánatot kérnünk amiatt mivel hogy mi voltunk azok akik elkergettünk téged a villából!És ugye ennek örök életre ott fog maradni a nyoma! *mondta Liam mire én egyenesen az arcomhoz kaptam a kezemet mert még mindig ott volt a nyoma Harry ütésének majd hirtelen eszembe jutott valami*
Fiúk mikor kezdődik az X-faktor??Vagy meddig lehet még beiratkozni??
ÖÖ holnap lehet még beiratkozni és holnap után kezdődik a válogatás de miért? *mondta Lou*-
Jujjci de jó!Akkor holnap be iratkozom!Mit szóltok??
Hát rendben de biztos hogy ezt jól átgondoltad?Tudod hogy mi is majdnem ki estünk!
Lou most arra akarsz célozni hogy inkább ne jelentkezzek?
Nem hercegnőm de nem is hallottunk még soha énekelni!
Jó akkor add ide a mikrofont! *majd oda léptem és ki vettem a füléből és le csatoltam a pólójáról a mikrofont és megkértem őket hogy menjenek be  a nézőtérre és én pedig leültem a színpadra és elkezdtem énekelni egy magyar számot a C.o.D-nem menekülök el amit igaz hogy nem értettek a fiúk de azt mondták hogy nagyon jó hangom van!
~2 nap múlva~
Ma van az X-faktor meghallgatása!3 óra várakozás után engem hívtak be!És persze amikor be mentem egyből az egész terem felsikított és legnagyobb meglepetésemre Demi ült a zsűrik között aki rögtön felállt és oda jött megölelni majd vissza ült a székébe én pedig előadtam Demi Lovato-Neon Lights c.számát  és akkor elérkezett a döntés pillanata és a zsűri kivételesen most 5 tagból állt és eddig kaptam 2 igent 2 nemet és Simon-on állt az hogy tovább jutok e vagy sem és TOVÁBB JUTOTTAM!!!! Ezután megköszöntem Demiéknek és sikítva rohantam ki és csak azt hallottam hogy röhög a közönség de amikor ki értem akkor rögtön Lou nyakába ugrottam ugyanis most csak ő tudott eljönni mert a többieknek be kellet mennie a stúdióba de a lelkemre kötötték hogy azonnal hívjam őket hogy mi volt de én nem hívtam fel őket hanem megkértem Lout hogy vigyen a stúdióba és 10 perc múlva már ott is voltunk és én sikítva mentem be a fiúkhoz és Hazza nyakába ugrottam aki majdnem elesett ugyanis hátulról ugrottam rá de végül is ő elkapott majd mindenki gratulált és miután befejeződött a próba a fiúk elmentek a stúdióbólés én pedig egyedül maradtam az egész épületben és egyszer csak füst szagot éreztem és amikor ki nyitottam az ajtót láttam hogy a stúdió lángokban és közben hallottam hogy megérkeztek a tűzoltók és a fiúk ugyanis a nevemet kiabálták de sajnos nem tudtam ki jutni és mivel túl sokáig voltam a tűz közelében ezért elájultam nem telt bele sok idő hogy egy tűzoltó felkapott és kivitt engem a tűz közül viszont még mindig eszméletlen voltam de hallottam ahogy Harry egy tűzoltóval Lou a másikkal üvölt hogy miért nem tudtad engem hamarabb kihozni persze gondolom hogy a fiúk le fogták őket és utána be tettek a mentőkocsiba és azonnal be vitték a kórházba és onnan egyenesen z intenzívre majd amikor megjöttek a fiúk az orvos tájékoztatta őket hogyha 2 nap múlva nem kelek fel akkor lekapcsolnak a gépekről mert annyira súlyos az állapotom hogy nem lenne értelme tovább tartani gépeken és erre a kijelentésre persze azonnal elsírták magukat a fiúk és bejöttek hozzám és mindenki leült az ágyamra és mondott valamit*
Hugi nem hagyhatsz minket itt!Kérlek ne csináld ezt velünk!Kérlek ébredj fel!-kezdte Harry
Hercegnőm ugye nem akarsz tényleg itt hagyni minket!Nagyon fontos vagy számunkra!Kérlek!!-folytatta Lou
Héé kicsi manó nehogy itt merj hagyni minket mert akkor virgácsot fogok neked hozni!Kérlek szépen ne hagyj itt minket!-mondta Niall
Zsófi kérlek szépen ne hagyj itt engem ezekkel!Mert akkor én  leszek a takarító és azt nem akarom!-mondta Liam
Kislány ne hagyj itt minket kérlek!Ha te nem leszel akkor ki fogja elcseszni a hajamat hogy majd azon aztán jót röhögjünk!-majd mikorra Zayn befejezte addigra már mindenkinek patakokban folyt a könnye én pedig fel akartam kelni de nem ment!
~2 nap múlva~
Még mindig nem ébredtem fel így jött az orvos hogy lekapcsolja a gépeket persze Harry Louis és Niall is tombolt hogy miért nem hagynak még időt hogy felébredjek és Liam,Zayn,Hana,Daniella,Anya,Gemma és apa próbálták hármukat lefogni hogy nehogy valami őrültséget csináljanak!Annyira sajnáltam őket hogy így kell látnom őket így erőt vette magamon és kimentem a kórtermemből és hátulról átöleltem ugyanis nekem kicsit hátrébb volt a kórtermem és a fülébe súgtam:Bátyus kérlek szépen ne rendezz most patáliát nem éri meg csak tűnjek el ebből a tetves kórházból! majd egyből megfordult és magához ölelt amilyen szorosan csak tudott majd oda mentem Lou-hoz aki még mindig üvöltött ahogy Niall is és persze egymás mellet álltak így oda léptem eléjük és hátra toltam őket az orvostól ugyanis idő közben kiszabadították a kezüket a szorításból és már mentek volna az orvos felé de szerencsére én pont akkor avatkoztam bele így az orvos is megnyugodott de a fiúk csak néztek engem minthogyha egy szellemet látnának de végül én oda léptem Louhoz és lábujjhegyre állva megcsókoltam majd átöleltem Niallt és sorban a többieket majd gyorsan be mentem a kórterembe és felvettem egy kényelmesebb ruhát és hogy eltakarjam  kötéseket meg a többi sérülést meg persze a penge nyomait amit még egy hete csináltam és utána kimentem a fiúkhoz a cuccaimmal de az orvos azt mondta hogy nem hagyhatom el a kórházat mert nem vagyok felépülve teljesen én pedig mondtam hogy saját felelősségre elhagyom és majd vissza jövök kontrollra és ebbe már az orvos is bele egyezett és ezért 15 perc múlva már otthon is voltam de amikor haza értünk elfogott a sírógörcs ugyanis a sebeim olyan szinten fájtak hogy az el sem tudnám mondani hogy olyankor mit éreztem de én csak felfutottam a szobámba hogy a fiúk ne lássák hogy sírok de sajnos utánam jöttek a fiúk de én így szóltam*
Fiúk kérlek menjetek ki!Nem szeretnék most senkivel beszélni meg amúgy sem szeretném hogy amíg ilyen a bőröm így lássatok!
De ne hülyéskedj már!Most komolyan ezért nem beszélnél velünk?-kérdezte Niall
Ühümm!









   














2014. június 19., csütörtök

13.Rész



Lou minek jöttünk a partra?
Majd meglátod *majd bekőti azza l a kendővel a szemem amit még Harry-től csortam el titokban majd levette a kendőt és a partnak egy olyan részén voltunk ahol még soha nem jártam és nagyon szépen ki volt alakítva*Lou ez gyönyörű *majd a nyakába ugrok és megcsókolom*
Akkor örülök hogy tetszik!
Jajj Lou jut eszembe hogy ma érkezik egy barátnőm londonba de nincs hol laknia és arra gondoltam hogy oda költözhetne hozzánk de persze csak akkor ha a fiúk is beleegyeznek!
Szerintem bele fognak egyezni!Már csak az a kérdés hogy kivel fog aludni!
Hát szerinted?  Természetesen velem fog aludni mert egyik ötök közelébe se engedném Hana-t amíg ilyen a természetetek!És itt főleg Hazz-re gondolok!
ÁÁÁ szóval Hana-nak hívják!De ez milyen eredetű név?
Arab!Szóval nagyon szépen meg kérlek majd titeket hogy ne csúfoljátok a származása miatt! *szomorodtam el*
Rendben tudod hogy ilyen témával nem szoktunk viccelni!De na ne legyél már szomorú nem szeretlek így látni!
Tudom! *majd magamra erőltettem egy hamis mosolyt de Lou egyből kiszúrta hogy valami nincsen rendben*
Hercegnőm mi a baj?
Semmi csak fázok meg fáradt vagyok! *hazudtam de legalább Lou elhitte*
Akkor gyere menjünk haza mert a végén még megfázol!
Rendben menjünk! *öleltem magamhoz és legalább ennyivel egy veszekedést!Aha gondoltam én egészen addig ameddig haza nem értünk és meg nem láttam a volt barátomat!*
Lou fordulj vissza! *mondtam rémültan majd Lou egy haragos de egyben egy aggódópillantást vetett rám*
Nem! *mondta ingerülten majd kiszált a kocsiból becsapta maga mögött az ajtót és utána felém közeledett és kivett a kocsiból mert nem akartam kiszállni majd amíg bezárta én be futottam a házba fellökve Niallékat majd magamhoz vettem a kocsim kulcsát és ki mentem a vasútállomásra Hana elé aki már izgatottan ült a padon és amikor meglátott egyenesen a nyakamba vetette magát*
Sophia de rég láttalak már! *én pedig magamhoz öleltem*
Hana hiányoztál de gyere a fiúk már biztosan várnak!
Hoooo milyen fiúk? Ugye nem azt akarod mondani h az 1D lakásába fogunk lakni??Tudod hogy ők a kedvenc bandám!Tuti biztos h utálnának!
Bolond miért utálnának?És igen tudom hogy az 1D a kedvenc bandád!
Hát mert én is és te is csak egyek vagyunk a rajongók közül!Mondjuk nem is értem hogy hogy lehet az h ott fogunk lakni!
Na látszik hogy hozzád nem nagyon terjednek a hírek!Úgy lehetséges hogy történetesen a te kedvenced vagyis Harry a bátyám és Louis pedig a barátom!
Na nee ezt nem hiszem el!
Akkor majd meglátod! *majd elvettem a csomagjait mert láttam hogy mindjárt megszakad és kivittem a kocsihoz de Hana szája tátva maradt*
Komolyan Range Rover kocsid van?
Persze!
Én sajnos soha nem engedhetnék meg egy ilyen kocsit magamnak!
Én sem engedhettem volna meg de a fiúk meg vették nekem 18. szülinapomra!
Uhh de jó fejek!
Á inkább csak a bajom van velük!
Na ez az amit nem hiszek el neked!
Majd meglátod!*Majd beültünk a kocsiba és 10 perc alatt oda értünk a villához!*
Hana gyere megjöttünk!
Rendben rohanok *majd elindultam a csomagtartó felé de amikor fel akartam nyitni két kéz fonódott a derekamra és amikor megláttam Lout vörös szemeit egyből megcsókoltam*Szerelmem mi a baj?Miért sírtál?
*de Lou nem válaszolt csak a vállamra hajtotta a fejét és tovább sírt*Cshhh ne sírj már mert akkor tudod h én is sírok!
Nem te nem sírhatsz! *nézett rám*
Akkor elmondanád hogy mi a baj?
A volt barátod itt volt és olyanokat mondott hogy megcsalsz vele meg ilyeneket!
Fhuuu hol van?
Már elment!
De ugye ezeket te nem hitted el?
Hát ami azt illet de elhittem!
Jajj de idióta répásfiúm!Tudod nagyon jól hogy én képtelen lennék rá! *majd lábujjhegyre állva megcsókoltam*
Hahh de szeretem hogy magasabb vagyok!
Óó igen? *húztam fel a szemöldökömet*
Meg se szólaltam inkább most be megyek!Ja amúgy szija Hana Louis Tomlinson vagyok!Sokat hallotam már rólad!*majd megölelte és adott két puszit neki és már el is viharzott én közben pedig nevetve szedtem ki a csomagokat majd belöktem az ajtón Hanat és megpillantottam a fiúkat akik szokásukhoz híven csak egy boxerben voltak*Fiúk azonnal felmentek és felvesztek valami nadrágot ugyanis vendégünk van! *és persze a fiúk se perc alatt el tüntek a nappaliban pedig csak ketten maradtunk de egy fél perc múlva mindenki egy melegítőben volt és mindenki bemutatkozott kivéve Harry amit furcsálltam de attól függetlenül én pedig mindenkit köszöntöttem a szokásos módon ami egy puszi és egy ölelés volt*
Na nagyon ügyesek vagytok tudtam én hogy tudtok ti normálisak is lenni! *majd mindenkinek össze borzoltam a haját aminek persze az lett a vége hogy Zayn elkapott és elkezdett csikizni de én bele hapartam ezért abba hagyta*Na jó fiúk most üzent Paul hogy ideje indulni a dedikálásra utána pedig a próbára utána koncert! *mondtam*
De mi most nem akarunk menni! *nyavajogtak*
Liam kérlek szépen
Rendben *majd megfogta Niallt és Zaynt és elkezdte felfelé húzni őket én pedig csak Harryt húztam mert Louis jött mellettem és miután feljöttünk akkor én bementem Harryvel de kár lett volna*
Mond ki ez a lány!Eggyátalán mi miért nem tudtunk róla hogy valaki ide fog költözni hozzánk? *támadott le*
Először is szerintem ugyan olyan joga van itt lakni mert amikor te hozod ide a barátnőidet akkor mi persze semmit se szólhatunk mert te vagy gondolom Mr.Perfenct mi meg a szolgáid?? *üvöltöttem de olyankor olyan történt amit még a legrémisztőbb álmaimban sem gondoltam volna de Harry megütött de olyan nagyot hogy ott maradt a keze nyoma én pedig rögtön sírva rohantam ki a szobából és egyenesen be a szobámba de alig telt egy fél perc valaki belépett és hátulról átkarol először azt hittem hogy Louis lesz az de nagy meglepetésemre Liam volt az!*
Zsófi mit csinált Harry?
Me....meg...megütött!
Hogy mi?Mutasd! *majd elvette onnan a kezemet és joben szemügyre vette mikor közölte hogy legalább 4 ér elpattant*
Hogy mi??
Nyugi nem nagy baj csak még egy ideig fájni fog és ott marad a nyoma!
De ez igen is nagy baj!Ha Lou rájön hogy Hazz megütött hát ő nem áll jót magáért!
Pedig már megtudta!Fordulj meg!*majd megfordultam és ott állt z ajtóban a többi 3 fiú plusz még Hana én pedig teljesen megsemmisülve  álltam ott de Lou elindult Harry felé majd meg kezdődött a nagy verekedés szóval 3 ember kellet hogy lefogja Louist és így én és Hana próbáltuk meg lefogni Harryt de mivel nem tudtuk lefogni ezért én elkezdtem énekelni a kedvenc dalát de még úgy sem nyugodott le ezért intettem a  fiúknak hogy hagyják rám Louist ők persze elengedték és Harryt kezdtél el lefogni én pedig oda léptem Louishoz aki még persze mindig torka szakadtából üvöltött így még én is megijedtem ettől az énjétől de kénytelen voltam lenyugtatni ezért oda léptem hozzá és első sorban elhallgattattam egy csókkal majd persze még jó szorosan magamhoz öleltem és így éreztem hogy milyen gyorsan dobog a szíve közben már persze patakokban folyt a könnyem és miután láttam hogy lenyugodtak mind a ketten az egyik kezemmel Lou és az én kezemet kulcsoltam össze a másikkal pedig Harryét és az enyémet*Látjátok fiúk hogy felesleges lett volna vitát kellteni!És pont az a 2 ember vitatkozik akik a legfontosabbak nekem!Igaz hogy Hazz megütött de tudtam hogy nem józan eszével gondolkodott mert erre soha nem lenne képes!És Lou akit imádok mert árki ellen képes lenne kiállni  értem csak mert megbántott engem valaki!Na de ezért ekkora vitát nem kellet volna csinálni!Megértem én hogy begerjedtetek na de azért ma Lou olyan énedet ismertem meg amitől én nagyon félek!És most gondoljátok hogy Hana mit gondolhat rólatok!Apropó ez  az ütés amit kaptam én már életemben szval nem kell ebből akkora patáliát csapni! *majd elengedtem a kezüket és én pedig mind a 2-jüket magamhoz húztam és a végén mindenki bekapcsolódott és lett egy szép nagy csoportos ölelés lett a vége*
Figyelj Zsófi nagyon sajnáljuk amit tettünk csak át tudod milyenek vagyunk! *mondták a fiúk pontosan egyszerre és bűnbánóan nézek rám*
Oki meg van bocsájtva! *majd ráugrottam Loura és a lábaimat át kulcsoltam a dereka körül Hazz pedig a derekánál fogva magához húzta Hanat akinek olyan volt a színe hogy a rák is meg irigyelné*
Na jó ideje mennünk *mondta Liam*
De átvehetném a ruhámat? *majd besprinteltem a szobámba és felvettem egy kék ruhát mellé egy kék magassarkút és sminknek csak egy gyors szem ceruzát tettem fel és már készen is voltak de a többiek már a kocsiban ülve vártak hogy menjünk bár a plázáig csak 5 perc az út  szóval végig fogtam Lou kezét de amikor ki szálltunk akkor én elszakadtam Louistól ugyanis a rajongók fellöktek és egy kicsit termetesebb alkatú rajongó át ment a lábamon ami azonnal el is tört mert pont a bokámra lépett én pedig csak ott feküdtem a földön de hamar felálltam mert láttam már hogy a fiúk bementek és szép lassan én is bevánszorogtam és leültem a hideg köre és azt hittem hogy nem fog megszünni a fájdalom ezért folyton össze volt szorítva a szemem és ez a fiúknak is feltünt majd kértek egy perc szünetet és Harry és Louis oda jöttek hozzám és aggódó tekintettel néztek rám majd meg szólalt Louis*
Mi a baj Hercegnőm??
Eltört a bokám és nagyon fáj!!
De hogyan tört el?
Még nem biztos hogy eltört de amúgy egy csapat rajongó átrohant rajtam!De nehogy patáliát csapjatok jó?És most menjetek vissza dedikálni!
De..... *kezdte el louis de én bele fojtottam a szót*
De nincs de!*majd vissza mentek és Hana felém fordult*
Hercegnőm-nek hív?Ez de cuki már!!!!
Igen szerintem is az!
De hogy ragadt rád ez a név?
Hát régen mindig viccből hercegnő filmeket nézettem vele és így ragadt rám a név mert azt mondta hogy én vagyok az ő hercegnője! *majd elmosolyodtam*
ÚÚÚ de édes Lou!Bárcsak én is össze jönnék Hazzával!
Hidd el majd én teszek róla!
Tényleg???
Persze
Köszönöm köszi köszi köszi *ölelt át*
Ugyan nincs mit!De nézd végre vége a dedikálásnak szóval most van egy óra pihenőtök!
Nem nincs pihenő mert megyünk a kórházba!
De én nem  akarok kórházba menni!
Hercegnőm lécci csak az én kedvemért!
Na jó!*majd félóra alatt végeztünk de viszont sajnos be kellet gipszelni a lábamat ugyanis eltört én pedig teljesen lelombozódtam mert így most megont járhatok azzal a hülye mankókkal!*
Hé Hugi ne legyél már ilyen szomorú!Nem sok az az egy hónap!
De akkor is pont akkor törik el valamim amikor ti turnéznátok és így most megint nem tok menni!Csak Hana mehet veletek!
Mi de azt akarom hogy te is gyere velünk!
Hazza holnap indultok turnézniés nekem meg egy hónap múlva kell vissza jönnöm!De igazából nem nagyon zavar mert a múlkori turnéból is kihagytatok szval meg leszek higgyétek el!
Rendben akkor én nem megyek!Ha te nem jössz akkor én se!
Te teljesen hülye vagy de menni fogsz mert neked kell menned!
De én nem akarlak egyedül hagyni!Meg én sem akarok egyedül lenni!
Ne félj bébi bogyó én itt vagyok neked! *szólt közbe lou majd Hazza furán rá nézett én pedig szakadtam a röhögéstől*
Ejnye Lou a saját bátyámmal csalsz meg?Hát akkor viszlát!*majd hátat fordítottam neki de ő átfogta a derekamat és a nyakamat kezdte el puszilgatni mert tudja hogy az a gyenge pontom de én akkor sem fordultam meg!*
Na hercegnőm ne haragudj rám!Tudod hogy Harry csak a múlté!*én  pedig megfordultam és röhögve megcsókoltam harry pedig röhögve nézett minket és kitárta a kezét én pedig oda léptem és szorosan magamhoz öleltem*
Na akkor menjünk holnap korán keltek! *majd megfogtam Hazza és Lou kezét és mind a két kézzel össze kulcsoltam az ujjainkat de láttam hogy Hana furán néz rám így elmagyaráztam neki*Nyugi Hana csak azért van így a kezünk mert régen mindig így fogtuk egymás kezét és ez azóta rajtunk ragadt!
Ja értem *majd  be akartam ülni és vezetni de a fiúk nem hagyták ezért beültem hátra Lou és Hazz közé és öszekulcsoltam az ujjainkat Louval és a vállára hajtottam a fejemet a vállára és elaludtam és miközben aludtam véletlenül kifojt a nyálam Lou pólójára de szerencsére nem nevetett ki hanem csak elkezdett ébresztgetni lágy csókokkal és közben a hajamat simogatta mire szép lassan kinyitott a szememet és amikor megláttam hogy kifojt a nyálam elkezdem bocsánatot kérni de ő csak megcsókolt és már meg is érkeztünk a villába ahol rögtön hanyatt vágódtam a kanapén de abban a pillanatban ledobták a sporttáskámat amiben össze voltam pakolva a cuccaim!*
Fiúk meg mondtam hogy nem tudok veletek menni!
De nem is velünk jössz hanem anyuékkal mész Holmes Chapelbe!*majd pont akkor csöngettek és Harry azonnal kinyitotta az ajtót én pedig anya nyakába vetettem magamat és utána pedig Gemmát öleltem magamhoz olyan szorosan ahogy csak tudtam majd Harry is megölelte őket viszont nekünk máris mennünk kellet ezért érzékeny búcsút vettem a többiektől de nagyon nehezen hagytam itt őket olyan rossz érzésem volt hogy ma még történni fog ma valami!És a gyanúm beigazolódott ugyanis alig hagytuk el az utcánkat már hívott Liam hogy a fiúk megint egymásnak estek és hogy Hana pedig nagyon fél így amikor ezt meghallotta anya akkor rögtön vissza fordultunk és 3 perc alatt megint otthon voltunk én egyből felszaladtam az emeletre anyával ugyanis nem tudta elképzelni hogy Harry tényleg veszekszik így láttuk hogy Lout Liam és Hana tartotta Harryt pedig Daniella Niall és Zayn fogta le én oda mentem Louhoz Anya pedig Harryhez hogy lenyugtassuk őket de ők csak még hangosabban órdítottak egymással én pedig kieresztettem a hangomat és elüvöltöttem magamat hogy elég legyen de ez csak egy pillanatig tartott mert utána pedig félre toltak minket és rátámadtak egymásra de persze mindenkinek intettem hogy maradjanak a helyükön majd én megoldom és oda sétáltam leültem a földre és vártam egy fél percet de nem hagyták abba ezért szét húztam a két fiút és mind a kettőnek adtam egy puszit de nem kellet volna mert ezután még jobban össze vesztek és akkor intettem hogy jöjjön fel Gemma és a többieknek is hogy segítsenek őket szétszedni mert a végén annyira össze vesznek hogy nem szolnak egymáshoz soha többé de amikor lefogtuk őket be zártuk őket két külön szobába és Harryhez Gemma ment be  én pedig Louishoz*
Hercegnőm annyira sajnálom!Nem tudom mi ütött belénk! *kezdte el a bocsánatkérést de én félbe szakítottam*
Hé figyelj nem a te hibád se nem Harry-é mert nem tudtátok hogy ez lesz de most nekem mennem kell de ugye meg ígéred hog nem fogsz semmi hülyeséget csinálni?
Megígérem *mondta majd az ölébe húzva megcsókolt és már csak félév múlva lehetek Louval együtt de közben Harry is kijött a szobájából majd tőle is elbúcsúztam és megint elindultunk  és amikor haza értünk különös érzés fogott el!Valakiknek a hiánya!
~6 hónappal később
Eljött a mai nap is hogy a fiúk és Hana haza jönnek a turnéról!Persze alig beszéltem velük kétszer Skypon de azt viszont az a fülembe jutott hogy Harry és Hana össze jöttek de ami a legjobb hogy ide jönnek és itt maradunk még egy hónapot mert utána kezdődik nekik megint egy újabb turné ahova sajnos megint nem mehetek mert a menedzment csak egy lányt engedélyez hogy elvigyenek magukkal a fiúk és így már letudtam magammal h Hana lesz az mert még csak neki most indult be a kapcsolatuk nekünk meg már 6 éve tart Louval!Apropó Louis!Az elmúlt félévben minden nap felhívott vagy skypolunk és pont az év fordulónkon volt turnén de azt mondta hogy  amikor haza jönnek meg ünnepeljük majd!Majd láttam hogy egy autúlassít a házunk előtt így ahogy voltam pizsamában és rémszarvas mintás mamuszban kiszaladtam és láttam hogy louis felém fordul kitárja a karját és én mint az őrült úgy rohanok felé és amikor oda értem elkapott és megpörgetett letett és megcsókolt és utána éreztem hogy elsírom magamat de ezzel nem voltam egyedül ugyanis mindenki elsírta magát mikor megláttak engem közeledni és lou után Harryt öleltem át és sírtam majd egyik kezével átkarolt másikkal pedig a hajamat simogatta és utána sorban megöleltem Hanát Liamot Niallt és Zayn!*Annyira hiányoztatok ti bolondok!
De a következő turnéra ugye már te is jöhetsz hercegnőm? *kérdezte Lou mire én megráztam a fejemet*
A menedzsereitek nem engednek csak hogy egy lányt vigyetek el és azt mondták hogy ő Hana lesz és hát én meg bele törődtem!De nem lesz olyan vészes mert megint itthon fogom tölteni azt az időt! *majd felnéztem és láttam hogy a fiúk nagyon kibuktak azon amit mondtam főleg Lou*
Mi az hogy te nem jöhetsz??Mi az hogy ők szabják meg hogy te jöhetsz-e vagy sem??Persze Hana is most már a bandába tartozik de hát akkor is! *kiabált*
Cshhhh szerelmem!Ne kiabálj de amúgy meg ők döntenek szval úgy is már csak egy hetetek van a pihenésre szóval használjátok ki!
Mi??Mi az hogy csak egy hét?
Hát nem mondták nektek?3 héttel előbbre hozták a turné kezdetét de viszont marad a rendes időpontvagyis a hat hónap meg még ugye plusz 3 hét!
Na de jó *mordultak fel egyszerre a fiúk*
Hát igen higgyétek el nekem sem olyan jó na de gyertek mert még sok dolgom van ma!
Mint például? *kérdezte Harry*
Mint például az hogy ki mossam a cuccaitokat amik koszosak mert gondolom nem nagyon mostatok meg akkor majd azokat kivasalni meg kaját csinálni nektek mert anyuék leléptek erre a hétre szóval kérlek titeket hogy mindenki pakolja ki a holmiját amit mosni kell és először veled kezdem Styles a mosást szóval van 5 perced jó?
Igen is főnök asszony!*Majd beviharzott a szobájába a Hanaval én pedig lementem megterítettem és kiszedtem mindenkinek az adagját és mindenkinek a tányérja elé tettem egy kis név táblát hogy hova üljenek és miután le mentek én össze szedtem Harry ruháját és betettem mosni utána lejárt a gép majd kiteregettem és beraktam a másika adagot addigra meg száradt az előző adag így leszedtem őket és kivasaltam és össze hajtottam és ezt csináltam meg még vagy 5-ször majd bele pakoltam a sporttáskájába és utána az összes többi ruhát kimostam a többieknél és mire az összes ruhával vasalással összehajtogatással és a bőrönbe bepakolásával addigra már másnap 11 óra volt így ideje volt levinni a táskákat és nekiálltam az ebédnek hogyha a fiúk haza jönnek akkor már minden kész legyen mert ők ugyanis interjúra mentek én pedig mivel olyan 1 körül már meg volt terítve és ki is voltak szedve az adagok így lefeküdtem a kanapéra é bealudtam de nem tudtam sokáig aludni ugyanis  haza jöttek a fiúk de amint meglátták hogy milyen rend van és a ruhák is ki vannak mosva gondolom le esett nekik hogy egész este fent voltam ezért olyan halkan próbáltak közlekedni hogy a végén inkább én mentem fel a szobámba aludni és amikor felébredtem éreztem hogy két kéz fonóik a derekam köré és egyre jobban magához húz*
Jó reggelt hercegnőm! *majd Lou felé fordultam és jó hosszasan megcsókoltam és a mellkasába fúrtam a fejemet és úgy aludtam tovább és ő pedig elkezdte a hajamat simogatni és össze kulcsolta a kezünket és ő is bealudt én olyan este 10 körül csináltam magamnak egy kávét magamhoz vettem egy pulcsit és kiültem a medence széléhez de nem telt bele 10 perc és Harry csatlakozott hozzám és egy puszival köszöntött és leült mellém de látta rajtam hogy valami nyomaszt*
Hugi mi a baj?? *nézett rám komolyan*
Hát igazából nem nagy dolog csak annyi hogy annyira igazságtalanságnak érzem hogy én nem mehetek veletek a turnéra!
Ez bánt téged?Egész nap ezt próbáltuk kitalálni hogy mi bajod lehet!De ha akarod akkor most téged viszünk el!
Nem dehogy is!Csak hiányozni fogtok mert holnap megint indultok a turnéra!
Jajj butus ne aggódj nem örökre megyünk el hanem csak egy fél évre!
De nekem az egy örökké valóságnak tűnik!
Jajj hugi!
Amúgy miért úgy hívsz mindig hogy hugi?
Mert nekem mindig a hugocskám maradsz ha még idősebb is vagy nálam!
Szeretlek Bátyó!
Én is Hugi!